Feromon Parfüm

 Frizura rovat

Bacardi, a Rumok Mestere

Napjaink egyik legismertebb és legkedveltebb itala a Bacardi, ami számos koktél alapját képezi.  Álljunk meg egy kicsit, és nézzük meg, hová nyúlnak vissza az ital gyökerei.

Don Facundo Bacardi hosszú éveken át kísérletezett Santiago de Cuba-ban, majd 1862-ben létrehozta a világ első érlelt fehér rumját, a Bacardit, egyúttal a Bacardi y Compania céget. 

Mint minden terméknek, a Bacardinak is kellett egy könnyedén azonosítható szimbólum, ami felesége javaslatára lett a mára már státuszszimbólummá vált denevér. Miért pont denevér? A kubaiak körében népszerű állat: jó egészséget, szerencsét és a család egységét szimbolizálja. Ezt képviseli az ital is.

Az előbb említett márkajelzés a marketing miatt is nagyon fontos volt, könnyen azonosíhatóvá, egyedivé kellett tenni az italt, hiszen a XIX. században nagyfokú írástudatlanság volt jellemző Amerika szerte, így a szöveg szerepét a denevér vette át. razz

Az évek előrehaladtával Bacardi folytatta a kísérletezést, ezáltal létrehozta a világ első fehér rumját, így szerezte meg a "Los Maestros del Ron", azaz a Rumok Mestere címet. A Bacardi után több kommersz és kevésbé kommersz rum is megjelenik, ám külföldön csak a Bacardi ismert ebben az időben.

A növekvő igényeknek megfelelően a cég továbbterjeszkedett, az 1920-as években már Havana-ban is megjelentek. A virágzás töretlen, a Bacardit világszerte fogyasztják.

A XX. század eleje a koktélok születésének időszaka, már ekkor is számos koktél alapját a Bacardi adja. Havana után elkezdik terjeszkedésüket: még több országban kezdenek gyártani.

Az előbb említett virágzás töretlenségét a Fidel Castro vezette kommunista forradalom töri meg, hiszen 1960-ban a vállalat és a Bacardi család összes kubai vagyonát kisajátították, a családot pedig száműzték Kubából

A Bacardiak nem adták fel, a márkanevet magukkal vitték, és a semmiből kezdték újra, a bázis Puerto Rico, Mexiko és Brazília volt.

Rövid időn belül talpra álltak, manapság pedig már 170 országban kapható a Bacardi Rum – a kísérletezés napjainkig folyik – évente jelennek meg új ízesítésű Bacardi rumok.

Napjainkban ez a rum többek közt népszerű koktélok alapját adja, így pl.: mojito, cuba libre, daiquiri. A skála folyamatosan bővül, hála a Bacardi vállalatnak, ezáltal újabb és még különlegesebb koktélokat hozhatnak létre a bartenderek nekünk, fogyasztóknak.

Ja! Majdnem el is felejtettem. Feltétlenül látogassatok el a Bacardi hivatalos honlapjára, ahol  ismertetik a Bacardi rumot tartalmazó koktélok készítési módját, így Te is  könnyedén elkészítheted otthon őket!

www.bacardi.com

 

A cikket Nóri írtaEgyetértesz?
Netán tiltakozol?


Ha már idáig eljutottál,
akkor szólj is hozzá a cikkhez!

A hozzászóláshoz
regisztrálni ide kattintva tudsz.

Belépni pedig itt!

Mosolygós Napot! :)
 

Hozzászólások

Coffee1989 képe

Louboutin Pas Cher a un

Louboutin Pas Cher a un penchant pour le Moyen-Orient et a une maison de vacances en Egypte, sur le Nil à Louxor.
Comment avez- Louboutin Chaussures obtenir de gawping au danseurs de montage de ses créations sur les beautés classe tels que la princesse Caroline de Monaco, Catherine Deneuve et la reine Rania de Jordanie? Ce qui rend les chaussures de Christian Louboutin Chaussures se démarquer, outre leur qualité exquise, artisanat d'art, sexy talons hauts et des dessins originaux, est la brillante vernis à ongles semelle rouge.Christian Louboutin Paris sont élégantes, de style ainsi que un seul de ce genre. à peu près tous dame aime à posséder ces types de Christian Louboutin Pas Cher chaussures.

Coffee1989 képe

Una delle poche aziende

Una delle poche aziende abbigliamento di lusso,Moncler Outlet ha incorporato di alta moda con la funzionalità completa,offrendo una linea completa di tendenze del design e stili differenti.Outlet Moncler giacca Branson è destinato ad attrarre verso di sé stesso in quanto offre l'abbigliamento migliore Moncler 2012 inverno e fa in modo che si cammina in grande stile in tutto il inverni.Essere alla moda anche nelle peggiori condizioni climatiche non è un Piumini Moncler problema se si possiede un giubbotto Moncler.

Coffee1989 képe

Borse Designer,Gucci Sito

Borse Designer,Gucci Sito Ufficiale conosciuto per essere il miglior amico delle femmine,sono un'estensione della personalità di una donna,che danno la sua classe,eleganza e senso dello stile.Tutte le serie di Gucci Borse da donna sono leggeri,durevoli e unico per colore,forma e stile!Grande abbastanza da contenere tutti gli elementi essenziali,ma abbastanza piccolo per dare glamour a ogni occasione Gucci Borse 2012 - che si tratti di giorno o di sera Sia che preferiate elegante o casual,si può avere lo stile e la scelta dei colori nel nostro sito Borsa Gucci web per creare il proprio look,in qualsiasi occasione.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Feromon Parfüm