Elismerés

Az “elismerés” mindig jelentős szerepet játszott az emberi életben, az a meggyőződés élt bennük, hogy csak az a személy tud jó életet élni, akinek cselekvései társadalmi megbecsülésre számíthatnak; a skótokat pedig azaz elképzelés vezérelte, hogy a nyilvános elismerés vagy helytelenítés az a társadalmi mechanizmus, melyen keresztül az ember elsajátíthatja a szükséges erényeket.

Így az én életemben is jelentős szerepet játszik, annak minden területén.
S, hogy én kitől is várom az elismerésemet? – nem másoktól, mint a szüleimtől.
Hisz ők azok, akik rengeteg időt és energiát fektettek bele abba, hogy lehessek „valaki”!

Így hát éltem a kis unalmasnak nem mondható életemet, haladtam a megszabott úton, majd egy hatalmas kanyart vettem és a bevezető úton folytattam utam, szorosan a megszabott út mellett.
Értem el számomra hatalmas sikereket, tévedtem, buktam el, néha fel is adtam, de nem tértem le az útról sosem, hiába is próbáltak eltéríteni.
Jó Bakokhoz híven, makacson ragaszkodva az elvekhez! S a kitartásnak meg is lett az ára, bár most már úgy érezem, sosem kellett volna megfelelnem!

A történetem egy kis családi vacsorán esett meg, a szülők és én, rég nem láttuk már egymást, szinte nem is tudtuk, hogyan s mi ként is szólaljunk meg. – azonban a hétköznapi dolgokat megtörte, egy felszólalás, ami e kép hangzott: „ Az egyik ismerősünk látott téged egy óriás plakáton, most már ő is modell akar lenni!”- s ezt folytatta a hétköznapi dolgok taglalása!

Lehet én várok el sokat, de a szüleim, akik büszkék lehetnének rám, akik dicsekedhetnének velem, tudomást sem vesznek az örömömről, az ismertségemről?- Hisz jó gyermekük voltam, KG végeztem és Bölcsész lettem, saját lábamon állok, s nem mindenki mondhatja el, hogy a gyermeke több ügynökségnél dolgozik, óriás plakáton mosolyog, és külföldi ügynökségek arca.

Az egész életemet erre tettem fel, hogy nekik meg feleljek, de most jöttem rá, hogy nem kell, csak magamnak kell. - hisz bármi baj van, csak magamra számíthatok! Nem futhatok el, hová is futnék azokhoz akik szinte nem tudnak semmit az életemről és nem is érdekli őket…

Reggelente én nézek tükörbe, és amit látok az már majd nem megfelel, még egy kicsit csiszolok rajta és tökéletes lesz !

Nem az a lényeg, hogy a társadalom, a szüleid, a családod, a főnököd mit vár el tőled, hanem, az hogy tisztába legyél azzal, hogy te mit vársz el önmagadtól. S ha ez a párhuzam megvan az életben, akkor leszel valaki, és ha kapsz is visszaigazolást, „elismerést” , reggel a tükörbe magadra mosolyogsz és nem azt fogod nézni, kitől kaptad, hanem, hogyan jutottál el eddig!

“Mindaz, amit a világ akarhat tőled, alku és félmegoldás. Csak az számít, amire te szerződtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerződésben nincs alku.
Az élet egy jellemtől kegyetlenebb kamatot szed, mint az uzsorások. Mindenért fizetned kell, a függetlenségért, az örömért, a testi egészségért is, de legfélelmetesebben a jellemeddel és munkáddal kötött szerződésért kell fizetned. Ennek a rabtartónak nem mondhatod soha: “Fáj a fejem.” Vagy: “Máshoz volna kedvem.” A gályarabnak is könnyebb, mint annak, aki munkára szerződött jellemével.”

Mimmy