Előre eltervezett?

Sikerült elég mélyen belemerülni a témába, és elgondolkoztam. Vajon valójában előre eltervezett életünk minden egyes perce? Vagy éppen csak a nagyobb pontok vannak kidolgozva? Azokról döntöttünk, mielőtt idejöttünk?
Ezekre és sok további kérdésre kerestem a választ.

Több a témával kapcsolatos könyvet olvastam már eddigi életem során, de egy dologban mára már biztos vagyok, mégpedig abban, hogy születésünk előtt döntöttünk arról, hogy mi legyen az életfeladatunk.

Az ezotériába mélyebben belemerülő emberek általában megegyeznek abban, hogy igen, a főbb gócpontokat biztosan kidolgoztuk életünk előtt. Itt gondolok az életfeladatunkra, a kapcsolataink alapvető problémáira, az állandóan visszatérő feladatokra. Ha pedig állandóan visszatér, el kell gondolkozni azon, hogy vajon hogyan lehetne megoldani, hiszen addig, amíg nem tanuljuk meg, hogy miképp kell cselekedni az adott szituációban az bizony visszatér - hiszen megoldásra vár. Olyan ez mint az iskola. Addig, amíg nem tudod hogy mennyi 2+2, nem mehetsz másodikba.

Sokan állítják azt, hogy három olyan időpont van minden ember életében, amikor eldönthetjük, hogy kész. Ennyi volt az életünk.
Ez általában a 18, 47, 89.

Gondolj csak bele. Történt-e valaha  Veled olyan már életed során, amikor meg is halhattál volna?
Megsúgom. Mindannyiunkkal történt már ilyen eset. Van, amiről nem is tudsz, mert valamilyen szerencse folytán nem kerültél el oda, ahol baleset ért volna – valószínűleg tudat alatt tudtad, hogy mi fog következni, és úgy döntöttél: még élni akarsz.

Ezzel kapcsolatban van két storym - csak hogy lássátok, hogy miért hiszek a fenti állításban.

17 éves voltam. Minden egyes nap ugyanazzal a busszal jártam haza. Olyan sohasem fordult elő, hogy másikkal menjek haza. Soha. Hiába végeztem 13.30-kor, én mindig a 2.15-sel mentem haza. Hogy miért? Mert minden barátom azzal járt.

Aztán egy nap amikor megláttam a buszt, hirtelen megfordultam és késztetést éreztem arra, hogy elmenjek a 2.10-es busszal. Nem értettem, hogy mi történt velem.

5perccel azután, hogy hazaértem megcsörrent a telefonom.
"- Jézusom. Nóri. Mondd azt. Mondd azt, hogy nem voltál ott a 2.15-ösön. Ugye nem."
A legjobb barátom hívott fel kétségbeesve - aztán meg aggódva sorra mindenki.. Megkérdeztem, hogy mi történt, és közölte, hogy egy busz megállóval azelőtt, ahol én szoktam leszállni, amikor megállt a busz, egy autószállító autó beleszaladt a busz hátába. Rengeteg sérült volt.

Nos az egészben a legszörnyűbb, hogy a legdurvább balesetet az a lány szerezte, aki leghátul ült, ha jól tudom, ő hónapokig nem is nagyon tudott lábra állni – nos mivel túl korán értem be a buszpályaudvarra, ezért én lettem volna az első, aki beállt volna a sorba, ergo, én ültem volna leghátul – ami amúgy is szokásom volt..
Ha pedig én ülök ott, lehet hogy most már nem olvashatjátok ezt..

Mást is ismerek, akivel hasonló dolog történt. Egy 10 éve nem látott ismerőssel találkoztam pár hete, akinek igen csúnya autóbalesete volt tavaly decemberben, amit csoda, hogy túlélt. A srác 23 éves, focista. Nos tudni kell, hogy olyan balesetet szenvedett, amit köbö eddig senki sem élt túl. A baleset óta eltelt fél év. Ő pedig focizik.

Valószínűleg neki egy picit kihúzódott ez az időpont, de látjátok. Más életében is ott van.

Ha úgy döntünk – akár tudat alatt -, hogy mi még nem akarunk meghalni, akkor az valójában azért lehet, mert jól érezzük itt magunkat, és mert még van feladatunk a Földön. Neki is, nekem is, Neked is.
Ezért nem kell aggódni. Ha még van tennivalód, akkor úgysem halsz meg.

A következő idézetet egy a Dr Doreen Virtue által írt könyvben találtam. Elgondolkoztató.

"Isten, vezetőink és Angyalaink segítettek megtervezni ezt a célt, mielőtt megszülettünk. Biztosították, hogy célunk összhangban legyen természetes tehetségeinkkel és érdeklődési körünkkel. A terv biztosít elegendő időt, pénzt, intelligenciát, kreativitást, és más forrásokat, hogy tökéletesen eleget tehessünk célunknak."